A Ssangyongról

 

Márkatörténet


A Ssangyong Motor Company (a név „Ikersárkány”-t jelent) Dél-Korea legrégebbi autógyártója, mely 60 éves története során kezdetben buszok és és teherautók, majd kifejezetten 4x4-es járművek fejlesztésére és gyártására specializálódott.
A vállalat 1954-ben alakult még Ha Dong-Hwan Motor néven és a 1974-ben kezdte meg Korando márkanéven a legendás Jeep Willy terepjárók koreai változatának gyártását és forgalmazását.

 

A cég 1988-ban vette fel a Ssangyong Motor Company nevet és ugyanebben az évben piacra dobta az első teljesen saját fejlesztésű koreai terepjárót, a második generációs Korando modellt.

 

1993-ban a Ssangyong szoros partneri megállapodást kötött a Mercedes Benz AG-vel, melynek révén fejlett technológiához jutott (főleg dízel- és benzinmotorok, illetve automata váltók terén) és megkezdte a Mercedes technológiára épülő Musso modellek gyártását.

 

A 2000-es évek közepére a vállalat Dél-Korea vezető SUV gyártójává vált teljeskörű termékpalettája révén, mely a Rexton, Kyron, Actyon és Actyon Sports terepjárókból, az összkerékhajtással is rendelhető Rodius egyterűből és Chairman luxuslimuzinból állt.



Jelen és jövő

 

A márka 2010-ben új tulajdonoshoz került, India egyik legnagyobb ipari és szolgáltató konglomerátuma, a világ 100 országában 144.000 alkalmazottat foglalkoztató Mahindra & Mahindra csoport biztosítja a Ssangyong következő években tervezett modelloffenzívájának financiális hátterét. Ennek részeként 2013 és 2016 között 5 teljesen új modellt mutat be a Ssangyong és globális eladásait megkétszerezve 2016-ra évi 300.000 gépkocsi értékesítését tűzte ki célul.

 

A vállalat székhelye és autógyárta a koreai Pyeongtaek-ben, míg saját motorgyártó üzeme Changwon-ban található. Jelenleg összesen kb. 5500 alkalmazottat foglakoztat és a világ 96 országában forgalmazza a Ssangyong modelleket.
Az új tulajdonos által megfogalmazott célkitűzés szerint a Ssangyong „A leginnovatívabb és leginkább megbecsült koreai autógyártóvá” kíván válni.



Magyarországi jelenlét

 

A márka új kizárólagos hazai forgalmazójaként a Wallis Automotive Europe (korábban Polar Mobil) 2012 őszén kezdte meg a Ssangyong teljesen megújuló termékpalettájának forgalmazását.

 

Új márkakereskedői hálózatot építtetünk ki az ország nagyobb városaiban, ahol ismét kaphatóak a terepjáró képességük, robusztusságuk, megbízhatóságuk és minőségük okán méltán elismert Ssangyong terepjárók.